Fóris Tamás prédikációja alapján, 2026. augusztus 9.
Miért van az, hogy amikor bajba kerülünk, olyan könnyen Istenhez fordulunk, de amikor minden rendben van, hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla?
Egy váratlan betegség. Egy baleset. Anyagi nehézség. Egy szerettünkért érzett aggodalom.
Amikor igazán nagy a baj, sokszor ösztönösen kiáltunk Istenhez. Még azok is imádkozni kezdenek, akik egyébként ritkán gondolnak rá.
De mi történik akkor, amikor elmúlik a veszély?
Amikor meggyógyulunk? Amikor rendeződik az anyagi helyzetünk? Amikor jól megy a sorunk?
Akkor is keressük Istent?
Ez a kérdés nemcsak az Istennel való kapcsolatunk gyakoriságáról szól. Sokkal mélyebbre vezet: megmutathatja, mi van valójában a szívünkben.
Isten akarja, hogy jól menjen a sorunk?
Néha úgy gondolkodunk, mintha a keresztény élet természetes velejárója lenne a folyamatos nélkülözés és szenvedés. A Biblia azonban ennél árnyaltabb képet mutat.
A 128. zsoltár például így beszél az Istent félő ember életéről:
„Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár. Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod.”
(Zsoltárok 128,1–2)
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy Istent szerető ember életében soha nincs nehézség. Egy romlott világban élünk, ahol számtalan dolog okozhat fájdalmat és veszteséget.
De Isten szíve nem az, hogy elvegye tőlünk mindazt, ami jó.
Jézus ezt mondta:
„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”
(János 10,10)
Isten jó Atya. Szeret adni. Gondoskodni. Megáldani.
Pál apostol pedig ezt írja:
„Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt, mindenkor minden szükségessel rendelkezve bőségben éljetek minden jó cselekedetre.”
(2Korinthus 9,8)
A kérdés tehát nem egyszerűen az, hogy Isten megáld-e bennünket.
Hanem az is, hogy mit kezdünk az áldással.
Nemcsak a nehézségekhez kell megtanulnunk viszonyulni
Sokszor azt gondoljuk, hogy a hitre elsősorban akkor van szükségünk, amikor bajban vagyunk.
De Pál apostol egészen mást mond:
„Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is; egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”
(Filippi 4,12–13)
Figyeljük meg: Pál nemcsak azt mondja, hogy tud nélkülözni.
Azt is mondja: tud bővölködni.
Mindkettőt meg kell tanulni.
Szükségünk van Krisztus erejére a nehézségekben – de szükségünk van rá akkor is, amikor jól megy a sorunk.
Talán a jólét egyik legnagyobb veszélye éppen az, hogy lassan elhiteti velünk: már nincs is annyira szükségünk Istenre.
A tíz leprás története: ki tér vissza?
Lukács evangéliumának 17. fejezetében tíz leprás találkozik Jézussal.
Mindannyian bajban vannak. Kirekesztve élnek, súlyos betegségben, kilátástalan helyzetben.
Ezért kiáltanak Jézushoz:
„Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”
(Lukács 17,13)
Jézus elküldi őket, és útközben mind a tízen meggyógyulnak.
De csak egy ember fordul vissza.
„Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, fennhangon dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki.”
(Lukács 17,15–16)
Jézus pedig megkérdezi:
„Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?”
(Lukács 17,17)
Ez a történet fájdalmasan emberi.
A bajban mind a tízen keresték Jézust. Amikor azonban megszűnt a baj, csak egy tért vissza hozzá.
Ezért érdemes feltennünk magunknak a kérdést:
Te mikor keresed Istent?
Csak akkor, amikor szükséged van rá?
Vagy akkor is, amikor éppen minden rendben van?
A bajban a kényszer hajt. A jólétben a szív.
Amikor nagy bajban vagyunk, szinte természetes, hogy Istenhez fordulunk.
Amikor azonban jól megy a sorunk, már nincs külső kényszer.
Nincs veszély. Nincs sürgető szükség. Nincs azonnali megoldandó probléma.
És talán éppen ezért a jólétben jobban láthatóvá válik, mi van a szívünkben.
A bajban a kényszer hajthat Istenhez. A jólétben a szívünk.
A bajban gyakran Isten kezét keressük:
- Segíts rajtam!
- Gyógyíts meg!
- Oldd meg ezt a helyzetet!
- Ments meg bennünket!
De amikor jól megy a sorunk, lehetőségünk van valami többre.
Akkor nemcsak Isten kezét kereshetjük, hanem Isten szívét.
Nemcsak azt kérdezhetjük:
„Mit tehetsz még értem?”
Hanem azt is:
„Uram, egyszerűen Veled akarok lenni.”
A jólét veszélyei
Isten már azelőtt figyelmeztette Izrael népét, hogy bement volna az ígéret földjére.
Tudta, mi történhet az ember szívében, amikor végre minden rendben van.
„Amikor majd jóllakásig eszel, szép házakat építesz és azokban laksz, amikor elszaporodik jószágod, sok lesz ezüstöd és aranyod, és bővében leszel mindennek, akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz Istenedről, az Úrról.”
(5Mózes 8,12–14)
A jólétnek több veszélye is lehet.
- Felfuvalkodottság
Könnyen elkezdhetjük azt gondolni, hogy azért vagyunk ott, ahol vagyunk, mert mi jobbak, ügyesebbek vagy értékesebbek vagyunk másoknál.
Elfelejtjük, hogy mennyi mindent kaptunk.
- Önállóság és hamis biztonság
Amikor van pénzünk, munkánk, egészségünk és minden rendben van, könnyen azt gondolhatjuk:
„Most már nincs szükségem senkire.”
Jézus éppen erre figyelmeztette a laodiceai gyülekezetet:
„Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire – de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen.”
(Jelenések 3,17)
A jólét egyik legnagyobb lelki veszélye, hogy nem érezzük többé a szükségünket Istenre.
- Hálátlanság és lelki felejtés
Elfelejtjük, honnan indultunk.
Elfelejtjük, hányszor segített meg Isten.
Elfelejtjük, milyen buzgón imádkoztunk akkor, amikor még nem volt biztos, hogy megoldódik a problémánk.
Ez egyfajta lelki amnézia.
- Érzéketlenség mások iránt
Amikor nekünk jó dolgunk van, könnyen bezáródhatunk a saját kényelmünkbe.
Ezékiel próféta megrázó módon beszél erről:
„Íme, ez volt Sodoma, a te húgod vétke: kevélység, kenyérnek bősége és gondtalan békesség volt neki és leányainak, de a szegénynek és a nyomorultnak kezét nem fogta meg.”
(Ezékiel 16,49)
A jólét nemcsak Istentől távolíthat el bennünket, hanem az emberektől is.
Hogyan őrizhetjük meg a szívünket, amikor jól megy a sorunk?
A Biblia nemcsak a veszélyekre figyelmeztet, hanem segítséget is ad.
Emlékezz vissza az útra!
Isten ezt mondta Izraelnek:
„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
(5Mózes 8,2)
Ne felejtsd el, honnan indultál.
Emlékezz vissza azokra a helyzetekre, amikor nem tudtad, mi lesz.
Azokra az imákra, amelyeket kétségbeesetten mondtál el.
Azokra a pillanatokra, amikor Isten megsegített, vezetett vagy megőrzött.
A hála egyik legerősebb forrása az emlékezés.
Legyen tudatos helye Istennek az életedben!
Az 5Mózes 6-ban Isten arra tanítja népét, hogy Igéje ne csak egy vallásos gondolat legyen.
Beszéljenek róla otthon, útközben, lefekvéskor és felkeléskor.
„Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz.”
(5Mózes 6,6–7)
Ez tudatosságot jelent.
A hitünk nem mindig marad erős pusztán attól, hogy egyszer majd „jó lelkiállapotba kerülünk”.
Szükségünk van olyan szokásokra és döntésekre, amelyek újra és újra Istenhez kötik a szívünket.
Dániel például a birodalom egyik legmagasabb rangú embere volt. Mégsem hagyta, hogy a siker kiszorítsa Istent az életéből.
Volt ideje és helye az imádságra.
Tudatosan őrizte a kapcsolatát Istennel.
Ha kihűlt a szíved, térj vissza!
A laodiceai gyülekezetnek Jézus nem egyszerűen azt mondta, hogy próbáljanak egy kicsit lelkesebbek lenni.
Hanem ezt:
„Akiket én szeretek, azokat megfeddem és megfegyelmezem: igyekezz tehát, és térj meg!”
(Jelenések 3,19)
Néha erre van szükségünk.
Őszintén felismerni:
Igen, jól megy a sorom, de közben eltávolodtam Istentől.
Nem kell ezt szépíteni.
Vissza lehet fordulni hozzá.
Rosszban, jóban
A hit érettsége talán nem elsősorban abban mutatkozik meg, hogy milyen buzgón kiáltunk Istenhez, amikor bajban vagyunk.
Hanem abban is, hogy keressük-e őt akkor, amikor már nincs baj.
A tíz leprás közül mind a tízen Jézushoz kiáltottak.
De csak egy tért vissza hozzá, amikor megkapta azt, amiért imádkozott.
Ezért a kérdés ma is személyes:
Te mikor keresed Istent?
Csak a rosszban?
Vagy a jóban is?
Amikor Isten megáld, ne engedd, hogy az áldás eltávolítson tőle.
Éppen ellenkezőleg: kösd még szorosabban hozzá a szívedet.
Keressük az Urat rosszban, jóban. Ne csak akkor, amikor szükségünk van valamire tőle, hanem azért is, mert ő maga fontos számunkra.
Mert a valódi hit nemcsak Isten kezét keresi.
Hanem Isten szívét is.